B54C.png

Hivatalosan a bolygón bányászat folyt. Hivatalosan. Whitekov Gyarmatügyis tábornok sötét tervei itt fortyogtak, hogy a Földet idomítható idegenekkel elfoglalhassa, és további terveit tovább folytathassa ez által. Dr. Paul Church-öt fogadta fel, hogy idomítható idegen sereget állítson neki elő.
Legalább száz embert áldoztak fel a sikeres kísérletekre, végül az egyik közlegény kinek a barátnője eltűnt mérgében eleresztette az idegeneket.

Vészjelekre az Sheridan négyfős legénysége érkezet ki. (Henry Hericksen ex CMC , Mac Williams kapitány, Jack O’Connor tudományos tiszt és Lora McGuiness orvos alkotja a legénységet). A négy fő megkezdte a „mentést”, ám hamar rémálommá alakult az egész. Időközben egy pilóta bolygó pusztító hajó érkezett a bolygóhoz, ám a legénység egyik tagja Lora McGuiness, egy pempőből készült „anyagot” elfogyasztott, így mentálisan kapcsolatba lépet a pilótával. A pilóta időt hagyott az embereknek.
Négy fő találkozott Dr. Paul Church-csel, ám a tudós átverte őket és elmenekült a Sheridannal, szerencsére a mentőcsapat egy másik űrhajóval időben elhagyja a bolygót. Ezután a pilóta hajó felrobbantja a planétát, így szinte minden bizonyíték elvész a puccsról.



Csatolmányforrás:
http://hu.alienspredatoraliens-versus-predator.wikia.com/wiki/Aliens:_A_Comic_Book_Adventure

Community content is available under CC-BY-SA unless otherwise noted.