AvP:War FRPG Wiki
Advertisement
Berserker1

Weyland-Yutani az alapító és az irányítója ennek a szervezetnek, aminek célja az alienek elpusztítása. Egyik gyakorlati irányítója a programnak Alan Grigson. Az egységek hivatásosokból és önkéntesekből áll, az önkéntesek olyan bűnözők, akik önként vállalják, hogy x bevetést szolgálnak le, cserébe a cég eltörli a hátralevő börtönéveket (nemi erőszaktevők nem lehetnek Berserkerek), alapszabály, hogy az önkéntesek nem beszélhetnek bűneikről, ami miatt a börtönbe kerültek. Az önkéntesekbe jeladót ültetnek, ami drága, de legalább meggátolják, hogy elszökjenek (ráadásul ez még mindig olcsóbb megoldás mint hivatásos alien pusztítókat felbérelni), kamerákat helyeznek el a hajókon és érzékelőket, meggátolva a zendülést.

Berserker

Az önkéntes és hivatásos emberekre külön szabályok érvényesek. Mikor az önkéntesek megkapják a fegyvereket, a hivatásosoknak kötelező bezárkózniuk a vezérlőterembe, elejét véve, hogy az egykori bűnözők vérengzést csapjanak, ugyanakkor ennek morálrontó hatása is van, mert az emberek így nem bíznak egymásban. Az önkéntesek nem kaphatnak alkoholt, pornót, drogot és egyéb élvezetjavítót, egyedül csak a csaliemberek kaphatnak nyugtatókat és serkentőszereket, mert övék a legpiszkosabb feladat. Az önkéntesekből akit kijelölnek vezérnek, kötelező egy tanfolyamot elvégeznie, hogy megtanulják mit lehet leszűrni az alájuk beosztott emberek viselkedéséből, mikor roppanthatnak össze, stb.


Egy átlagos bevetés során az akciósok elindulnak a fertőzött területre (Általában egy Nuclear Failsafe Minenal, amit időzítenek, ha meghalnának, így akkor is megsemmisül a fészek.), a hivatásosok pedig a hajóból utasítják őket. Helyzet függően leszállhatnak felszínre a hajóval. Amennyiben ez nem kivitelezhető, TSAPC-t használnak a bolygóra való lejutáshoz. Űrhajó, űrállomás, aszteroida állomás esetén dokkolhatnak a hajóval, ellenben leginkább TSAPC-t használnak az átszállásra. A csaliember egyedül megy tovább, hagyja magát elkapni az alienekkel, hogy a fészekbe vigyék. A csali szerepet betöltő ember speciális kiképzést kap és ezért használhat különböző szereket, hogy az idegenek keltetőt lássanak benne, ne elpusztítandó ellenséget. Ekkor kezdik aktiválni a MAX egységet, amit az önkéntesek magukkal hoznak. A gép követi a csaliember jeleit a fészekig, ahol aztán pusztítani kezdi a xenokat. A csaliembert csupán egy speciális maszk védi meg az arctámadóktól, a MAX nem lőheti őt le az esetleges túlélő emberekkel együtt, mert egy program ebben gátolja. Ha esetleg maradnának még alienek, akkor a két tisztogató elvégzik a maradék munkát. Az Első Idegen háború előtt nem sokkal a W-Y kihelyez minden egységhez egy-egy MAX technikust, hogy meggátoljanak egy újabb tragédiát (egy MAX ámokfutásba ment át és legyilkolta a Berserkereket). Technikus felel a MAX általános karbantartásáért és a pilóta egészségi állapotáért.

MAX pilóták csoda, ha 10 bevetést túlélnek. A szintetikus drogok megölik őket. Mégis sokan jelentkeznek erre. Egyesek elmebetegek és különleges öngyilkossági módot látnak benne. Mások pedig bosszút akarnak állni az idegeneken. Az akció közben elesett önkéntesek családtagjait a Cég egy kék levélben tájékoztatja.


Föld bukása után

Az előírások bizonyos esetekben már hivatalosan is lazábban kezelhetőek (Első Idegen háború előtt is volt, hogy pár szabályt nem tartottak be, amennyiben az önkéntesek eléggé fegyelmezettek voltak.), feltéve, ha az önkéntesek megfelelő eredményt értek el a pszichológiai vizsgálatokon. Tehát nem kötelező a hivatásosoknak „bezárkóznia” mikor bevetés előtt az önkéntesek megkapják a felszerelésüket, bizonyos esetekben alkoholt is fogyaszthatnak, de ez a pszichológiai értékelésüktől függ.

„Hagyományos” felállás mellet a WY számos Berserkes osztagot bocsájtott a CMC rendelkezésére, ezeket a nagyobb csapásmérő hajókon állomásoztatják. mint pl. Z1 Razzia. Eme esetben továbbra is a WY felel a felszerelésükért, személyi állományért, de az adott hajó parancsnoka rendelkezik velük.


Berserker osztag papírszerinti felépítése és felszerelése:

  • Egy parancsnok, egy MAX technikus és egy kommunikációs tiszt. Nincs megkötött felszerelés, ami kötelező: egyenruha, headset és maroklőfegyver. Ők hivatásosok.
  • Két tisztogató. Ők önkéntesek, tehát elítéltek. Felszerelés: M4X páncélzat, B6 mozgásdetektor, körülmény függően M56 vagy M-199 Smart Gun, M41A. Két tisztogató közül egynek minimum kötelező Smart Gunt használnia, de az opcionális, hogy mind két fő azt használ.
  • Egy csaliember. Ő is önkéntes, tehát elítélt. Felszerelés: M4X páncélzat, AF gázmaszk, B1 mozgásdetektor, K9-es fáklyalövő, M41A.
  • Egy MAX és pilótája, hozzá tartozó felszerelések. MAX pilóta is önkéntes.
  • Nuclear Failsafe Mine
  • Három TSAPC
Advertisement