AvP:War FRPG Wiki
Advertisement
Bugman2

Eme szekta szerint az idegenek a tökéletes lények, ezért kezelték magukat a bug-men szérummal. Vallási vezetőjüket Apának hívták. Célja az volt, hogy ilyen lénnyé tegye az embereket, vagy megölje őket. A bug-menek még a Bibliából s képesek idézni, hogy magukat igazolják.

Bár külsőre és belsőre is jelentősen megváltoztak, emberi értelmük megmaradt. Mindenre képesek mire egy ember, ám az idegen DNS miatt mentális képességeik jóval erősebbek, mint egy átlag embernek. Érzékszerveik is erősebbek, úgymint fizikai erejük. Teljes mértékben képesek idegenekkel kommunikálni. Egyes bug-menek olyan mértékben mentálisan fejletté válnak, hogy ha elalszanak, akkor a közeli (alárendelt) idegenek is álomra szenderülnek.

Nem tudni, hogy bug-menek képesek-e szaporodni egymás közt. A férfi emberből lett bug-menek hiába hímek, a királynő nem öli meg őket, nem töltik be a hím idegenek szerepét. Emberi értelmük megmarad, személyiségükből is marad valamennyi. Ha egy nem idegen hívőt alakítanak át, az is teljes mértékben bug-men lesz, az idegenek közösségének része lesz. Ugyanis ahogy a szervezete átalakul, beépült teljes mértékben az idegen DNS, akkor olyan mértékben kapcsolódik rá az idegenek mentális kommunikációjára, hogy az egy tökéletes agymosással ér fel.

Feltűnésük

Bugmen3v2

Cerberus szektorban CMC és Alphatech ellen hajtanak végre támadásokat. Elfoglalják a szektor Gyarmatügyi parancsnokságát. Így hozzájutnak a kommunikációs vonalakhoz és befolyásolhatják őket. Nem ismert hány kolóniára és állomásra jutnak el, vagy foglalják el. A Melville legénysége végez az Apával és megsemmisíti a parancsnokságot, de ők is odavesznek.

Bug-menek ezzel nem haltak ki. A cerberusi események előtt feltűnt egy a Marson, ahol a helyi Salvaje követőket támogatta. Cerberusi események után a Ryushi hadjárat elején is feltűntek Eloisszal egyetemben.

Bug-men szérum

Bugman

Egyes pletykák szerint a létrejöttében az ekkor még fiatal Dr. Paul Church is közrejátszott, holott CMC korházban kezelték. Feltehetően az ekkor általa készített jegyzetek eltűnésének van köze a szérumhoz.

Idegen királynő pempőből, színtiszta idegen DNS-ből és más hatást elősegítő vegyi anyagokból előállított anyag, mely az idegen DNS-t beépíti az ember DNS-e mellé. Az ember DNS a gazdatesttől átvett DNS funkcióját tölti be. Míg a teljes idegen DNS miatt az idegenek fajtársként kezelik őket.

Advertisement