AvP:War FRPG Wiki
Advertisement
Alien-Grant
Visszavétel után keletipart

Grant torony - Manhattan

Egy Isten háta mögötti bolygón született. A családjának volt pénze, ez abban is megmutatkozik, hogy az apja meg vette azt a kocsmát, ahol általában leitta magát. (azért vette meg, hogy ne keljen fizetnie… eszes)

Daniel Grant nagy lehetőséget látott a Második Idegen Háborúban. Kölcsönt kért apjától. Bár az nem hitt fia sikerében, mégis adott neki, hisz rengeteg pénze volt. Daniel megvizsgálta, hogy mire lenne nagy szükség az embereknek. Hamar megtalálta: Gyógyszerek. Felvásárolt egy kisebb céget hanyatlófélben lévő Neo-Pharmot. Minden eszközt latba vetett és megérte. Sikerrel rátette a kezét a Ripley-ék által Földre hozott anyakirálynő pempőjére. Eme nyersanyag beindította a cég fejlődését. Hamarosan kaszinókat, szállodákat, űrsiklókat és megannyi lényegében felesleges dolgot vásárolt a frissen visszahódított Földön. (Ekkor a Földön sok terület még idegen fertőzött, de a lakosság a megtisztított területekre elkezdhetett visszatelepülni.) Volt pénze, és sok.

Feleségével vígan élt, míg a pletykák szerint több nővel találta egy ágyban. Ja és egy papagájjal… Hogy ebből mi igaz, azt nem tudni, de a lényeg hogy elváltak. Grant fiatal nőkkel mutatkozott ezek után, szeretett „úszkálni” a reflektorok fényében. Könyvet is megjelentettek róla. Ám eljött a cég birodalom nehéz ideje is. Nem csak tőrvényesen vett fel kölcsönöket, eladósodott. Utolsó reménye volt a XenoEnergia (XenoZip). A CMC-vel Proteusra az új anyakirálynő feltételezett bolygójára utaztak. A bolygón viszont két anyakirálynő volt. Egy ami az eredeti idegen faj anyakirálynője, és egy új génállományú faj/alfajé a vörös királynő. A két boly háborújának közepette veszteségekkel, de sikerült megszerezniük a pempőt, majd lebombázták az idegeneket.

Mind az Űr Gárdának (CMC), mind a GrantCorp számára nagy siker volt ez. A cég kimászott a kátyúból. A CMC egyik fő támogatójává emelkedet fel a GrantCorp.

Grant vérbeli üzletember, ellenben soha nem állt szándékában olyan mocskos üzelmeket folytatni, mint más nagy cégek. Csak akkor nyúl piszkos módszerekhez, ha a cég ipari titkai veszélyben vannak, vagy egy veszélyes kísérletet akar leállítani. Az, hogy az utasításait a cég igazgatói hogy értelmezik és hogy érvényesítik… már más kérdés. Bár tény, hogy Grant kissé hírtelen haragú tud lenni. Ha szükség úgy hozza, akkor nem fél bemocskolni a kezét.



Magyar AvP Wikia:

http://hu.alienspredatoraliens-versus-predator.wikia.com/wiki/Daniel_Grant

Advertisement