AvP:War FRPG Wiki
Advertisement
Machiko Noguchi

Kisgyermekként tanúja volt apja öngyilkosságának. Apja a Yashido cégtől sikkasztott, és inkább gyáván öngyilkos lett, mint hogy vállalja bűnét. Noguchi tisztára akarta mosni családja becsületét, és ez is az egyik ok, hogy később a yautják közé került. Barnaöves harcművész, és szinte karnyújtásnyira volt a fekete öv. De a Chigusa társaság Ryushi bolygó irányításával bízta meg. Ő „örömmel” elfogadta, hisz valahol el kell kezdeni a ranglétra megmászását.

Fél éve volt már a bolygón, a bolygó előző vezetője még ott maradt segített neki beilleszkedni. Pár napja volt hátra, hogy elhagyja a bolygót. De akkor tanította meg Noguchinak a lényeget. Nem úgy kell elnyerni az a telepesek megbecsülését, hogy egy céges főmuftinak mutatja magát, kinek lelke szinte nincs. Helyette emberi mivoltát mutassa, beszéljen, éljen egyűt a telepesekkel. A telepesek nagy része ezek után elfogadta Machikot.

De nem élhetett így túl sokáig. Felbukkantak a yautják, és a xenomorphok. A káoszban egyik predator segített neki, Dachande volt a neve. Egyűt megöltek egy királynőt, de Dachande halálán volt már, utolsó erejéből beavatta a nőt. Savval homlokára égette jelét, mely egy villám, és Da'dtou-di nevet adta neki. A túlélő telepesekkel megvárta míg az űrgárda megérkezik, de ő ott maradt a bolygón. Két évig várt, nem hiába. Egy újabb csapat predator jött, kik felismerték Törött Agyar jelét, és befogadták.

Összesen egy évet töltött a predatorok közt, és rá kellet jönnie: nem ide való. Lenézték, nem tekintették egyenlő félnek. Sok vadászaton részvett, és királynő elfogásokban is. Lényegében csak egyedül Kontyosra számíthatott. Bunda Surveynél kellet szembesülnie, hogy a predatorok mégsem olyanok, mint elképzelte őket. Az emberek pártját fogva, elkötötte a predatorok hajóját, majd egy berserker csapat maradékával menekültek el a bolygóról.

Teltek múltak az évek, a WY alkalmazta egy bányabolygón. A társaság engedélyezte, hogy vásároljon magának egy androidot saját igényeire szabva. (csak később tudta meg, hogy egy titkos társaság még mellékelt hozzá pár extrát) Attila nevet viseli a szintetikus, nevét a nagy fekete hun vezérről kapta. Livermore Evanston kiváltotta a nőt a társaság munkája alól, cserébe bolygóján, egy osztag élén ki kell végeznie az alieneket. Blior, a vadászok bolygója, csak álca, persze Machiko sokat tanult eddig, és megérzi a bajt. Attilát majdnem elveszti, a szintetikusnak csak a feje marad meg, de az teljeséggel működőképesen. A vadonba menekült, a predatorokat próbálta felkeresni. Sikerrel jár, de régi ellensége, Picurkával kellet szembenéznie, de ezúttal meghalt.

Attila pár óra alatt elsajátította a yautja nyelvet, szemben gazdájával ki egy évet töltött köztük, de csak tőmondatokban tudott beszélni. Attila segítéségével, csak hamar ötven predator állt „segítő” készen. Evanstonvilleben is akadt négy katona kik segítettek a szabotázsban. Bár a sikerült a terv, és a xenoborgok nagy része is elpusztult, de Evanstonvill súlyos károkat szenvedett. Evanston meghalt, miközben el akart menekülni. Attila lett a bolygó hivatalos kormányzója, függetlenül a Társaságtól.

A bolygó azóta tökéletes vadászparadicsom. Kiegyezés alapján viszonylagos béke van az emberek és predatorok közt. Ezután a Bunda Surveyn megismert orvossal ki kétszer is használta a MAX egységet és majdnem bele halt, ismét találkozott. Ellis ezután elválaszthatatlanok lettek.

Pár év múlva segít a Gyarmatügynek a yautjakkal folytatott diplomáciai tárgyalásban. Predatorok és a Gyarmatügyi Tengerészgyalogság együtt harcolt a sötét klán ellen. Végül az utolsó csatában Machikot és a predator vezérek egy részét idegenek bekerítik. Az oda érkező emberi leszállóhajók csak Machikot mentik ki. A vadászok ott maradtak önszántukból, de mi előtt Noguchi távozna, a vezér vadász leégeti a jelölést a homlokáról, mintha dezertőr lenne. Ott maradt vadászok megsemmisítik magukat.

Bár ezzel elvben ténylegesen kitaszított lett a vadászok közül, ez megosztotta később a vadászokat kissé. Hisz az ott maradt vadászok halála értelmetlen, hisz a bombát ott hagyhatták volna, ők pedig az emberekkel egyűt elrepülhettek volna onnan. (figyelembe véve, hogy a hadjárat folyamán a két faj egymást egyenlő félnek tartotta szinte a harc mezőn) Eme tett komoly elvi ellentéteket kelltet a predatorok közt. Emberek bebizonyították, hogy nem egyszerű prédák, sőt vállvetve harcolt a két faj egymás oldalán. A vezetők önfeláldozása pedig ezek után pedig érthetetlen. Így Machiko kitagadását jó pár vadász nem fogadják el. Bliron Bakuub hozzáállása a nőhöz nem változott így a bolygó maradt a két faj vadászparadicsomának.

Megjegyzés:

Aliens vs. Predator: Vadászok bolygója és Aliens vs. Predator: Three World War képregény ellent mond egymásnak. Tulajdonképpen két külön szálon/realitáson folytatódik a nő története. Az oldalon mindkettő „kánon”. Ez úgy lehet, hogy Machiko továbbra is a Blioron van (nem a Bellatrix 2-ön) és mikor a CMC felkeresi őt, ő csak szól Bakuubnak. Tehát a Ryushira való elutazás, predator lefejezés és utána való tárgyalás nem történik meg. Tehát úgy kicsivel több, mint egy füzetnyi történés nem érvényes a Three World Warból.



Magyar AvP Wikia:

http://hu.alienspredatoraliens-versus-predator.wikia.com/wiki/Machiko_Noguchi

Advertisement