AvP:War FRPG Wiki
m (Protected "Hipertér" (‎[edit=sysop] (indefinite) ‎[move=sysop] (indefinite)))
No edit summary
Line 1: Line 1:

A gyors csillagközi utazás első kilométerköve volt a Heim berendezés, aminek hála az űrhajó a Naprendszert max 1 év alatt szeli át. Ezt nem nevezhetjük még hiperhajtóműnek.
Hiperhajtóművek specialitása, hogy lehet velük "ugrani", vagyis több fényévet megtenni egyhuzamban. De ezt célszerű erre kijelölt útvonalon megtenni, mert máskülönben a hajó felkenődhet egy állomásra, bolygóra, vagy más objektumra. Az "ugráskor" halálpontos számításokat végeznek, ha elkalkulálják a hajó súlyát, akkor egészen máshova érkeznek meg. Számolásban a hajó tömege (rakomány, személyzet, minden aminek tömege van) befolyásolja a megtett utat.
Hipertérben való utazás nem szó szerinti. Az űrhajó létrehoz egy energia mezőt, hajó előtt a térdidő összenyomódik, mögötte kitágul. A hajó maga nem halad gyorsabban a fénynél, ez az energia mező az ami, gyorsabban halad a fénynél.
Rövidtávon az élőlények képesek elviselni ezt a hatást, problémák rosszulléttel és hallucinációval kezdődnek, hosszú távon pedig halálosak, ha addig az őrülettől nem mészárolták le egymást. Vannak élőlények melyek képesek elviselni ezt az állapotot, ilyenek az [[Alien|idegenek]], [[űrbolhák]], [[ghoul]]ok. Patkányok valamivel tovább képesek kibírni a hiperteret, mint az ember, de hosszabb hiperűrugrás esetén a hajó élő patkány mentes lesz. Elméleti szinten minél kezdetlegesebb és egyszerűbb egy élőlény annál jobban bírja a hiperteret.
Ezért van szükség [[Hiperálom Kapszula|hiperálom kapszulákra]]. Elenben pl. vízi nem tüdővel lélegző állatok szállítása nem megoldható. Gyakran van igény ilyen lények szállítására és gyakran még inkább arra, hogy a legénység ébren legyen hiperűrugráskor. Lehetőség van az erőtéren belül egy második erőteret létrehozni, eme erőtér kizárja a hipertér „káros” hatásait.

[[Category:Hatás]]

[[Category:Hatás]]

[[Category:Űrhajó]]

[[Category:Űrhajó]]

Revision as of 10:03, 5 August 2018

A gyors csillagközi utazás első kilométerköve volt a Heim berendezés, aminek hála az űrhajó a Naprendszert max 1 év alatt szeli át. Ezt nem nevezhetjük még hiperhajtóműnek.
Hiperhajtóművek specialitása, hogy lehet velük "ugrani", vagyis több fényévet megtenni egyhuzamban. De ezt célszerű erre kijelölt útvonalon megtenni, mert máskülönben a hajó felkenődhet egy állomásra, bolygóra, vagy más objektumra. Az "ugráskor" halálpontos számításokat végeznek, ha elkalkulálják a hajó súlyát, akkor egészen máshova érkeznek meg. Számolásban a hajó tömege (rakomány, személyzet, minden aminek tömege van) befolyásolja a megtett utat.
Hipertérben való utazás nem szó szerinti. Az űrhajó létrehoz egy energia mezőt, hajó előtt a térdidő összenyomódik, mögötte kitágul. A hajó maga nem halad gyorsabban a fénynél, ez az energia mező az ami, gyorsabban halad a fénynél.
Rövidtávon az élőlények képesek elviselni ezt a hatást, problémák rosszulléttel és hallucinációval kezdődnek, hosszú távon pedig halálosak, ha addig az őrülettől nem mészárolták le egymást. Vannak élőlények melyek képesek elviselni ezt az állapotot, ilyenek az idegenek, űrbolhák, ghoulok. Patkányok valamivel tovább képesek kibírni a hiperteret, mint az ember, de hosszabb hiperűrugrás esetén a hajó élő patkány mentes lesz. Elméleti szinten minél kezdetlegesebb és egyszerűbb egy élőlény annál jobban bírja a hiperteret.
Ezért van szükség hiperálom kapszulákra. Elenben pl. vízi nem tüdővel lélegző állatok szállítása nem megoldható. Gyakran van igény ilyen lények szállítására és gyakran még inkább arra, hogy a legénység ébren legyen hiperűrugráskor. Lehetőség van az erőtéren belül egy második erőteret létrehozni, eme erőtér kizárja a hipertér „káros” hatásait.