AvP:War FRPG Wiki
Advertisement

A bolygó kisebb és fiatalabb, mint a Föld talán a Föld Holdjának méretével vetekszik. A légkörben oxigén nem található, de annál több kén. Felszínén több vulkanikus hegységlánc is található, de ezek inkább a bolygó keleti (zordabb) részén magaslanak. Átlagos magasságuk 1700-2000 méter. A hegységlánc két legaktívabb és egyben leghatalmasabb vulkanikus hegye a Thor és a Loki. Az atmoszféra a bolygó ezen részén a legmérgezőbb illetve radioaktív anyagokat is tartalmaz. A bolygó elhelyezkedése és távolsága miatt a sötétség jellemző mindenhol, ezért a növények még a szintetizálásra sem lennének képesek, így nincsenek is. A látótávolság nem több tíz méternél. A keleti részen van a legsötétebb a hamufelhők miatt, ebből adódóan semmi élet nem található, de ha lenne is a vulkánok folyamatos működése csak hetekre engedné meg, hogy az akármilyen formában is megvesse a lábát. A planéta többi része kevésbé veszélyes és mérgező, de a víz hiánya miatt esély sem lenne a fenntartására. Nem úgy mint a planéta belsejében. A megfagyott víz hőtágulásának köszönhetően hatalmas üregek alakultak egyes részeken a felszín alatt, amiből később a kolonizáló Weyland Yutani képes előállítani az oxigént az emberei számára. A sokáig kihasználatlan bolygóban hamar meglátta a lehetőséget a Weyland Yutani. Kifinomult műszereikkel mélyen a felszíni kőzetek alatt kimutatták a fekete érc és a riolit fellelhetőségét. A riolitot a benne lévő kvarc miatt bányásszák ami szintén plusz profit. A fekete érc valami oknál fogva nagyobb mennyiségben van jelen az átlagtól, amit ki is használnak. Más anyagokkal való összeolvasztási folyamatát azonban nem sikerült még megoldaniuk, mivel a kristályos szerveződés eddig minden próbálkozásnál felbomlott. Jobban aggasztja a társaságot a baljóslatú anomáliákról kapott hír, amik a munkálatokat zavarják. Több kutató és munkás is eltűnt a munkálatok közben. Fekete lényekről számoltak be akiknek hosszúkás fejük és csontváz szerű testük volt. A társaság titokban tartotta az anomáliát és a fekete ércről is csak kevés információt hallatott, úgy mint az idegen technológiáról a kőzetek alatt. Egy az ember számára idegen hajót fedeztek fel a műszerek, de lokalizálni pontosan nem tudták a hely veszélyessége miatt. Több mint négy kutató expedíció eltűnése után a W-Y felhagyott a kutatással (egyenlőre). Minden esetre sikerült titokban tartaniuk az idegen űrhajó jelenlétét. Feltehetőleg egy predator űrhajóról van szó ami a beavatások előtt érkezik, hogy a xenomorph tojásokat elhelyezze mire odaérnek a beavatatlanok.

A fedett kolónia kiépítése az első pár évben kínkeserves volt. A robbantások földrengéseket okoztak és több járat is beomlott. Valószínűnek tartották később, hogy a fekete érc felhalmozódott energiáinak egyes csomópontjai erősítették meg a rengéseket. A fekete érc felbecsülhetetlen mert sokkal ellenállóbb a szokásos anyagoktól, de a hasznosításán még nagy erőkkel dolgoznak. Évekkel később sem sikerült az ércet megfelelő minőségben alkalmazni, de kibányászása továbbra is munkát biztosít az ott dolgozóknak. A munkások bányászok, technikusok, mérnökök és tűzszerészek többnyire. Vannak még régészek akik ásatásokkal foglalkoznak és erőfeszítésükből kiderítették, hogy a bolygó fiatalabb a Földtől. A robbantások és fúrások előtt a régészek mindig átvizsgálták az érintett területet és egy alkalommal egy humanoidtól származó combcsontot is találtak. Kizártnak tartották a lény őshonosságát, mivel több alkalommal nem találták jelét hasonló eredményeknek. Emellett viszont jelét találták az élet kialakulásának próbálkozásait, amit viszont a vulkánok kitörése gátolt. A kiásott fosszíliákat még vizsgálják több kevesebb sikerrel, de nagy evolúciós fejlődés nyomait még nem találtak. Ezen kívül a mindennapos munkálatokra is akadnak tesz vesz emberek és így a kolónián tartózkodó civilek és családjaik száma négyszáz fő.

A WY által kirendelt Eric Stone kitűnően tartotta kézben a kolónia dolgait. Stone arisztokrata családból származik és a tiszteletet egész életében megkövetelte. Minden üzletből a legjobban jött ki és a nem kívánt jelentéseket a legbizalmasabban kezelte. Több jelentést is megsemmisített miszerint bizonyos ellenőrző pontokat támadások értek. A fekete lényekről még sok ott dolgozó sem tudott és a legtöbben csak mendemondának tartották. A helyszínre Stone mindig a saját beprogramozású harci androidját küldte a biztonsági szolgálattal. A katonákat a legszigorúbb titoktartásra bírta, amit a családjuk sakkban tartásával ért el. Nem volt nehéz hiszen ők is a kolónián éltek és ha valami nem úgy történt ahogy azt Eric Stone képzelte el, vagy valaki keresztbe tett neki akkor csak kitette a szűrét a kapun kívülre. A bolygó vagy a lények úgyis végeznek szerencsétlennel.

A kolónia biztonságosnak mondható egy irányító központtal, egy központi csarnokkal, ami a dokkal van összeköttetésben. A központi csarnok amolyan nagy közös raktár amiben rengeteg állvány (polc) ad helyet a szálltandó termékeknek. Fél évente egy hajó érkezik ami a kibányászott érceket szállítják el. A szállóhelyiségek a munkabeléptetővel összekapcsolva a bányák mellett találhatóak. Az előre legyártott elemek könnyítették az építési munkálatokat. Nem messze tőle pedig a vízkészletet előállító mikrohullám sugárzó van. A szerkezetből csövek ágaznak ki melyek a sugárzást közvetítik a kívánt pontra. Húsz méter magas és kör alakú átmérője nyolc méter. A thermo és levegő processzorok is ezen a részlegen vannak, amiket naponta ellenőriznek a munkások. Kétszázötven fegyveres gondoskodik a biztonságról és egy tucat telepített fegyver, amik többsége a kolónia határában van elhelyezve. Szintén félévente az utánpótlást biztosító hajóval érkeznek az ellenőrző egységek fertőzés gyanúját kutatva. Mivel Stone jól tartja titokban a helyzetet a ,,fekete lényekkel" kapcsolatban így csak a rutin ellenőrzéseket végzik el, majd tovább állnak. Évekig működött így a dolog, de semmi sem tart örökké. Későbbiekben ismeretlen okokból, megfertőződik a kolónia. Talán az idegenek megtalálták a bejutási lehetőséget, vagy egy gazdaszervezetből kikelt mellkasrobbantó miatt még mindig csak találgatnak. Minden ott tartózkodó kolónista áldozatul esik az idegeneknek még Eric Stone is, aki viszont minden feljegyzést megsemmisített az idegen hajóról és a xenomorphokról is. Szokásaitól eltérve a Weyland Yutani most nem az idegenekkel foglalkozik, hanem azok elpusztításával. A WY egy percet sem habozik mivel egyik jól befektető bolygója forog kockán. Max egységek és a társaság emberei iszonyú nehézségek árán, de kipucolják a kolóniát, de a fészket nem találják meg. Újraépítése több évbe telik a WY-nek.

A bolygó felszínén szkafander nélkül az ember egy percig sem bírná. Már nem járnak fel kutatni bár eleinte bizakodva mentek ki egymást váltva az expedíciók. A kő halom és por kivételével semmit nem találtak. A rádióaktív sugárzás miatt már több szondát is elveszítettek. Ezért úgy döntöttek inkább a bolygó belsejét kezdik vizsgálni ahol elég hamar pozitív eredmények születtek. Bár a levegő itt sem lélegezhető még is jobb körülmények uralkodnak lent mint fent. A bolygó magja elég hőt bocsájt ki, hogy ezt is felhasználják az emberek és a kolóniát ezután még nagyobb biztonsági erőkkel szerelik fel természetesen az új munkások előtt titokban marad az idegenek jelenléte, de ez csak idő kérdése.

Advertisement