AvP:War FRPG Wiki
Advertisement


Bevezetőkép cím után

A xenomorphok egy ősi faj mesterséges gyermekeiként születtek több tízezer évvel ezelőtt. Egyes elméletek szerint polgárháború volt, más elméletek szerint egy agresszívan terjeszkedő birodalom. Vagy csak egyszerűen xenofobok voltak és minden más értelmes fajt ki szándékoztak irtani. Feltehetően mind kettő igaz. Mert számos fajt kiirtottak és saját szülőbolygójukon is fertőzéseket generáltak a belső ellenségek ellen.


Az sokadik kísérlet volt, hogy biomechanikus fegyvert készítsenek, a koncepció, készíteni egy kitartó, vérengző fegyvert, ami adaptálódik a környezetéhez, majd, furcsa szaporodása révén kiírtja a körülötte lévő szinte összes organizmust. A lényeket hangyaszerű bolyokba rendezték, tudatukat ehhez igazították, erre azért volt szükség, hogy a terjedésüket kordában tartsák, mindig közel kell lenniük a királynőjükhöz.
A kísérlet teljes siker volt (elsőként a Proteuson), a lények alapvető használata a beszivárogtatáson alapult, becsempésztek a populációba egy tojást, az kikelt, gazdatest után kutatott, újra megszületett a gazdatestből persze megölve azt, majd a következő feladata olyan lényeket keresni, amiket tojássá alakíthat, amik majd újabb gazdatestek után vadásznak. Így a populáció hamar kihalt. Állítólag a pilótáknak volt egy eszközük az ott maradt idegenek biztonságos kiirtására.
A pilóták szabadjára engedték a fertőzést ellenségeikre, a proteusi kísérlet biztonságosnak tűnt. Egy tökéletes fegyver volt, a küldetéstől függően egy szállítóhajó felvett egy királynőt, dolgozót, vagy csak egy tojást, majd eljutatta a kiirtandó bolygóra. A háború hamar véget ért. A xenomorphokat úgy tervezték, hogy alkalmazkodjanak a környezetükhöz, de az alap morfológiájuk ne változzon... megváltozott. Mielőtt a pilóták megakadályozhatták volna, a kísérletük kicsúszott az irányítás alól, fejlődtek. Egy apró jelentéktelennek tűnő változás volt, ami nem volt benne az alap hangya rendszerben, pempő. Az anyag, amit az idegenek a királynőik létrehozásához használtak. Mikor észrevettek pár fertőzött bolygót, amiknek nem kellett volna fertőzöttnek lennie, aggódni kezdtek. A reprodukálódás csodájával megáldva, az idegenek hamar létrehozták saját királynőiket, majd kitörtek béklyóikból.
Idegenekbe beépített biztonsági „programja” nem változott meg. Eme ösztön nem más, hogy minden alapidegen génállománytól eltérő genetikájú lényt megölnek. Vagyis ha a királynő egy olyan tojást rak miben az alap gén mutálódott a dolgozók széttépik. Viszont a pempő termelésének megjelenése akár minden egyednél globálisan történt meg, nem volt semmiféle evolúció. Megváltoztak, de nem genetikailag. A pilóták nem jöttek rá, hogyan is történhetett ez. Végül vesztettek.


Dr. Keitleltől ered ama zavaros elmélet miszerint, az idegenek 3.2 milliárd évvel ezelőtt kiirtották a Föld akkor élővilágát. (feltehetően pilóta terraformálás lett volna) Először csak egy „akkori” fosszilliát találtak, ehhez hasonló lényt az idegenekben látta. Később egy pilóta városra lelt a galaxisban, bár ekkora mentálisan megtört, a próbálkozási pedig kudarcba fulladtak. Az elmélet abban is hibás, hogy más bolygón lezajlott fertőzésekből tudjuk, hogy az idegenek nem pusztítják el a növényzetet, továbbá számos kistermetű fajt sem tudnak elpusztítani. (kicsik és gyorsan szaporodnak) Továbbá a xenomorph leleten kívül soha sem találtak mást, ama lelet is valószínűleg téves kormeghatározást kapott. Az inkább a Kr. sz. e. 10 000 tájékán lévő idegen fertőzésből származhat, mi a predatorok számlájára irható.

Ám egy a hajó lezuhant, az LV-426-on, a pilóta meghalt, mikor egy idegen tojás kiszabadult és bele implantálta a gyilkos fajt. A pilóta, tudva, hogy meg fog halni, viszonylag biztonságban letette a hajót a bolygón majd elküldött egy figyelmeztető jelzést. A sztázismezők megsérültek és egyen kívül az összes raktár kipusztult, a hajón több ezer tojás lehetett. Ám a megmaradt sztázismezőben lévő tojások, az idő vasfogával viaskodva a végtelenségig vártak, hogy megtalálja valaki őket. Számos más forrásban is fent maradtak az idegenek. A Proteuson hozzájuk alkalmazkodott az új ökoszisztéma, így a xenomorphok számára volt elég gazda test mindig. Továbbá, a pilóta faj eltűnése után a frissen űrbe kirajzott predator faj kezdte vadászat céljából tenyészteni az idegeneket.


A biomechanoidok:

A tudományos kifejezés a pilótákra a biomechanoid szó, teljesen

Lény kép

Egy mély álomban lévő pilóta az emberi gonoszság áldozata lesz…

összhangba kerültek a gépeikkel, ami fejlődésüknek és természetüknek volt köszönhető. Az intelligenciájukat senki sem ismeri igazán, és valamennyire hasonlítanak is a humánokhoz. Két karjuk, lábuk és szemük van és egy szájuk, de ez az összes hasonlóság. Nagyon magasak, 6-8 méter az átlag testmagasság. Hihetetlenül erős karokkal és lábakkal rendelkeznek, a szemük nagyon gyenge, szinte vakok. A testszínük sötét hússzínűtől a koromfeketéig terjed. Egyes példányok rendelkezhetnek farokkal is, úgy mint valami féle pofaszakáll vagy haj szerűséggel. Az ormány szerűség rendeltetése ismeretlen, főleg azért, mert a

Pilota2

fejből a mellkas vagy hastájékba csatlakozik. (Talán ez a légcső.) Hogy a fej könnyen mozgatható legyen ezért eme ormány könnyen nyúlik, ám elég masszív és erős.

A pilóták reprodukciójáról annyit tudni, hogy valószínűleg hermafroditák, de két egyed kell a reprodukcióhoz, és közös megegyezésen alapul az, hogy ki vállalja az „anya” és az „apa” szerepét. A terhességi időszak nagyon hosszú.

Az agyuk teljesen más szinten működik, ezzel olyan erőknek parancsolva, amiről soha nem is álmodnánk. Képesek telepatikus kommunikációra, képesek a fejletlenebb lények (pl. emberek) gondolataiba bele „nézni” és megzavarni őket. Talán még irányítani is őket.


Képesek bizonyos szintű alakváltásra, ez viszont magába foglalja bizonyos szerveik és szervrendszereik átalakulását is. Legjobb példa erre az a pilóta aki 2196-ban megpróbálta elfoglalni a Földet, kihasználva az emberiség legyengülését. Proteuson Wilks és Billet megmentő pilóta volt ez. 2192 és 2196-ban eme pilóta még másképpen nézett ki. Négy év alatt jelentősen megváltozott a külleme. 2192-ben még nem volt orrlyuka, hanem feje két oldalán kopoltyúra emlékeztető képletek voltak. Szája szélén pedig csápok voltak. 2196-ban pedig már volt orrlyuka, kopoltyúk és csápok pedig teljesen eltűntek.
Pilóták hosszú életűek és lassú szaporodásuk miatt evolúciós lépés lehetett, hogy az egyed könnyen képes legyen alkalmazkodni az új körülményekhez. Eme alak és biológiai átalakulás egyenességi következménye lehet a technológiájuk, hogy képesek gépeikkel összeolvadni.
Különböző formák nem csak az alkalmazkodást jelentheti a pilótáknál. Feltehetően társadalmi berendezkedéstől is függ egy pilóta kinézete.

A technológiájuk is teljesen beépült az életükbe. Látszólag úgy tűnik, hogy organikusak, ám valamiképpen rendelkeznek azzal a képességgel, hogy valahogy egybe olvadjanak a használt technológiájukkal, legyen az egy egyszerű eszköz, vagy épp egy egész űrhajó. Mikor egybeolvadnak, az eszköz a saját elméjük meghosszabbításaként szolgál. Léteznek a háborút túlélő pilóták, de nomád életmódot kezdtek élni a háború után. Általában egymagukban vannak és a halált várják. Páran aktívan a megmaradt technológiájukat keresik, hogy elpusztíthassák azt, hogy ne végezze senki úgy ahogy ők. Megint mások újra akarják éleszteni a fajukat a semmiből. A félelem és gyűlölet keverékét érzik a xenomorphok iránt, ami egy elég morbid hozzáállás, általában, ha idegeneket találnak, azokat kétségkívül elpusztítják. A megmaradtak, akik az űrt szelik keresztül a saját fajuk eltűnésének tanúi. Más pilóták pedig még mindig idegeneket használnak biológiai fegyvernek, feltehetően az ő számlájukra írható a Giff faj kihalása.


Építészetről keveset tudunk. Stílust, a biomechanikát ismerjük, de a jelentését, és hogy mért ez a stílus nem. Pilóták egész faját eme biomechanikusság jellemzi.
Vallásuk ismeretlen, úgymint a régi társadalmuk. Lehetséges, hogy a társadalom és a vallás egy fő személyre egy amolyan „istencsászár” egyedre épült.

Advertisement