AvP:War FRPG Wiki
Advertisement


Proteus

Lv-1201 Proteus az idegenek és pilóták feltételezett szülőbolygója. Emberemlékezet előtt történt háború a bolygón kataklizmát idézet elő és a legtöbb pilóta építményt eltüntette, bár így is rengeteg reliktum fent maradt. Proteus név egy betegség neve mely más néven elefántkor. Pilóták anatómiája és elefántok közti kapcsolatból származik a bolygó neve.



A pilóták egy komplett tojás tárolónak terraformálták a bolygót miután elpusztították az őshazájukat. Vadvilága alkalmazkodott az idegenek millióihoz, ehhez mérten roppant veszélyes. Felszín nyolcvan százalékát víz borítja, ezek közül jó pár savas nagy kiterjedésű tó. A felszín lélegezhető a levegő egy kicsit több nitrogénnel, mint a Földé, de az ózon réteg telítődve van radioaktív részecskékkel, amik valahogy hatástalanítanak minden nukleáris eszközt, megzavarja a kondenzált energiát és megzavar szinte minden repülő rendszert. Emiatt szinte nincs olyan űrhajó ami be tudna lépni az atmoszférába ezen mellékhatások nélkül. Még nem találtak elég hatékony eszközt, hogy kiirtsák az idegenek millióit a felszínen. Azt mondják, hogy a pilóta hajók képesek voltak ebbe az atmoszférába belépni mellékhatások nélkül, ám kevés hajó, mint a Boungainville és a Razzia osztályú hajók is védve vannak ezektől a hatásoktól, ám túl ritkák ahhoz, hogy komoly erőt képviseljenek. Viszont a radioaktív viharok közt találhatóak időnként tiszta foltok, melyek nem veszélyesek.


A bolygó történelméről keveset tudni. Egy biztos: hatalmas háborúkat élt meg és feltehetően fog is megélni.

Bolygó átalakítása után a pilóták csak időnként tértek vissza, hogy minta

Pilótafegyver

példányokat gyűjtsenek. A predatorok is meglelték eme planétát. Maguk közt is titokban tartották. Ám Kr.sz.u 1700 -1800 közt egy predator klán újra felfedezte és a pilóta hagyatékokat kezdte el kutatni. Egy olyan idegenek elleni fegyverre leltek, melynek veszélyét az xenomorphok azonnal felismertek, így a predatorokat kiirtották. Eme fegyver egy különleges gépezet, mely több tízméteres körzetében elpusztít minden idegent. Működésének elve ismeretlen, de valószínűleg az idegrendszerüket károsítja. Az idegenek eme halálos burkot látják és nem mennek a közelébe. Más fajokban nem okoz kárt a fegyver. A fegyver pikantériája, hogy a megfelelő talapzat és energia nélkül nem fejti ki hatását. A fegyverért halálfutamot futottak az idegenek, a Weyland Yutani katonái és a predatorok is több száz év múlva. Végül az idegenek szerezték meg a működés képtelen eszközt és saját biztonságuk érdekében elrejtették.


Több száz év után a bolygót a Gyarmatügy fedezi fel újra. Expedíciót küldenek, hogy minta példányokat szerezhessenek. Wilks már idegenek terén tapasztalt katona vezette az expedíciót. Ám a BioNat szabotálta és katasztrófába taszította az egészet. A túlélők a Földre visszatérve sem nyugodhattak meg…

Pár év múlva Ripley egy maroknyi álmodó katonával visszatért a bolygóra, hogy az anyakirálynőt elrabolják. A 17 éves háború után pár évvel pedig a GrantCorp és a Gyarmatügy tér vissza, az új anyakirálynő pempőjéért, majd elpusztítják az anyakirálynőt.

A CMC és a GrantCorp őrizte a bolygó titkát, míg a BioNat-tot titoktartásra kötelezték, melybe a cégnek muszáj volt bele mennie a fennmaradás érdekében.

UA Army Proteuson

2214-ben Egyesült Amerika a Tisztítótűz hadművelet folyamán a bolygót megpróbálta megtisztítani az idegenektől. A vége az lett, hogy bár sikerült területeket kipucolni egy idő után állóháború alakult ki, mivel az idegenekhez alkalmazkodott bioszféra bőségesen ellátta az idegeneket gazdatestekkel. Végül U.A. Army akkora veszteségeket szenvedett, hogy kivonult a bolygóról. Ez az egész Egyesült Amerikát végleg földhöz vágta gazdaságilag. Csak egy példa: New Jersey U.A. gazdaságának összeomlása után egy óriási gettóvá vált szinte. Egy fővízvezeték eltörése után akár hetekig is vízben állhattak az utcák, pulzuskórtól megrokkantak bujkáltak a sikátorokban és hasonlók. Egyesült Amerika csak azért nézhetett ki működő országnak, mert sok gazdag élt itt és sok cég is. Amúgy az ország és az államberendezkedés tönkrement.

És ez annak köszönhető, hogy megpróbálták learatni az idegenek elleni végső győzelem babérját. Amit sosem sikerült senkinek.


2220-ban a Weyland Yutani felvásárolja a bolygót, melyhez nem kis

POD

kenőpénzeket használhatott fel. Az adatokat pletykák szerint még a Föld bukása előtt szerezték meg egy predator sírból.

Kezdetben csak párfős kutatóállomásokat telepít. Az idegenek kezdetben nem támadták meg a kutatókat. Csapda volt. Ezután a cég kesztyűskézzel nyúlt a bolygóhoz. Egyik legmilimárisabb kolóniájukat és kutató állomásukat építették meg a bolygón. Egy szabvány kolóniát építettek fel melyet erős biztonsági rendszerrel láttak el és rengeteg fegyverrel. Ezenfelül számtalan
POD alsórész
megfigyelőállomást építettek. Bonyolult idegen biztosnak hitt alagút rendszereket építettek ki. No meg a Tartályokat.



A Tartályok egy öt modulból álló kis völgy fölé épített kutatóállomás. Alsó rész elektromos kerítéssel és automata lövegekkel védet nyílt terület. A felvonók ide érkeznek le. A tartályok hatalmas fémgerendákhoz vannak felfüggesztve. Melyek stabilan tartják a „tartályokat” Az állványzatot erősen
POD 5
védik ahol az a környezettel, vagyis a völgy falával érintkezik. Ennek ellenére a PoD5 egy súlyos idegen fertőzés miatt megsemmisül. Konkrétan az idegenek a feljebb írt pilóta fegyvert akarták vissza szerezni.

Tartályok szerepe változó. De összesítve elmondható, hogy katonailag jól felszerelt kutatólétesítmény. Atomreaktorral oldják meg az energia szükségletet. A készletek pedig évekig is elegendőek lehetnek.


Eisenberg és Rykov

2231-ben végül minden létesítményt elpusztítanak az idegenek kivéve a tartályokat. Ennek egy oka van. Bishop határozott utasításokban eredményeket akart. Ellenben a proteusi kutatás vezető Dr. Eisenberg és katonai parancsnok Vassili Rykov más utat kezdett eljárni. Rykov régi sérelmeiért bosszút akart állni a predatorokon. Az őt majdnem megölő vadász fiát foglyul ejtette, ám az később megszökött és ezzel egy halálos játszma kezdődött el kettőjük közt, miben Rykov húzta a rövidebbet. Eisenberg pedig az empress királynőt rabolta el, végül az empress fészkének falán végezte az android.


Harrison a kiérkező CMC-s erők egyik katonája megszerzi a dokumentumokat, bár azok nem kerülnek nyilvánosságra. A tartályok atomreaktora felrobban, így az incidenst végül csak maroknyi tengerészgyalogos éli túl.



Mi olyan fontos a bolygóban? Három dolog. Rengeteg idegen minta példány. Egész univerzumban itt lelhető fel a legtöbb pilóta hagyaték. Továbbá egy az idegenekhez végletekig alkalmazkodott élővilág él a bolygón.



Pilóta hagyatékok töredékét tudta a csak a cég feltérképezni. Ezek közt

POC3

több régi épület is volt melyek lehet lakó épületek voltak. DE! Feltérképeztek egy hatalmas komplexumot melyben két hatalmas nullpont generátor is található. A komplexum méretei alapján nehéz megállapítani mi is lehetett. Lehetséges, hogy egy erőd vagy egy labor. De egy valami biztos: több idegen királynő is beköltözött eme „kaptárba”.




Proteus_3_faj.mp4

Proteus 3 faj.mp4

A bolygó felszíne roppant változatos. Édes és sós vizű tengerek váltogatják egymást. De hatalmas savas tavak is találhatóak a bolygón. Legnagyobb felületű tenger legmélyebb pontja nem mélyebb két méternél. Ellenben a többi tenger kisebb, ellenben tekintélyes mélységei vannak. A bolygó felszínén látszik a háború és a későbbi terraformálás.

Az élővilág nagy része kihalt, a kihaltak helyébe újabb fajok léptek. Az új

Proteus növények

ökoszisztémának alkalmazkodnia kellet a több milliónyi idegenhez, melyet sikerrel teljesítettek is.

A növényzet nagyon sokszínű. A talajt mohák, zuzmók és gombák borítják. A zöld színű növényektől kezdve, a vöröses árnyalatúakig sokféle megtalálható. Hatalmas több méter magas gombák sem ritkák. A növényzet a földi növényvilághoz képest primitív.



Proteusi Gargoyle

Proteusi Gargoyle

Ezek a lények a középkori templomok ábrázolt szörnyekhez való hasonlóságuk miatt kapták a nevűket. A Proteuszon élnek és nagyon agresszívan védik a területüket. Tíz fős falkában vadásznak. De ha valaki megsérti a területüket, akkor a csapat összes tagja rátámad, még a harci gépeket is megtámadják.

A Proteuson ha nem lenne milliónyi xenomorph akkor ők lennének a domináns faj. Az intelligenciájuk egy majomé. Tojással szaporodnak, az utódokat gondozzák.



Sziklamászó

Sziklamászó

Proteus élővilága lényegében teljesen elpusztult a pilóta faj miatt. A néhány túlélő faj pedig kénytelen volt alkalmazkodni a bolygón élő milliónyi idegenhez. Így jött létre eme falkában élő ragadozó faj, mely immunis az idegenek savára. Képes elfogyasztani az idegeneket. Viszont nem képes az idegenek fölé kerekedni. Rendelkezik sav immunitással, ügyességgel, gyorsasággal, sok sebesülést kibír, de nem szaporodik olyan gyorsan és nem rendelkezik olyan agresszivitással, mint az idegenek. Ez a lény kb. olyan mint egy savimmunis farkas, inkább elkerüli a bajt, vagy maximum csak kisebb idegen falkát támadnak meg.



Gontor
Gontor

Eredetileg egy amolyan rágcsáló volt, de kapott az alakalmon és a nagyobb növényevők kihalásával keletkezett evolúciós űrt betöltötte. Gyorsan szaporodó és elég ostoba növényevő. Fogalmazzunk úgy, hogy egy nagy darabb ostoba leming.



Corpserunner
Corpserunner

Primitív repülő dögevő. Lényegében csak szagló szerve van. Gyorsan szaporodik, emberre nézve veszélytelen, bár igaz hogy fele akkora, mint egy ember.



Kitin
Kitin

Ez az emberfej nagyságú ízeltlábú erős kitines páncéllal védett. Van szárnya, de nem viszik messzire. Emberek által keletkezett hulladékban bőven tud szerezni élelmet, így emberek közelében is előfordulnak, viszont veszélytelenek.



Scaleound

Scaleound

Az Lv-1201 leggyakoribb növényevője. Látószervekkel nem rendelkezik. Helyette úgy tájékozódik, mint a xenomorphok. Ezért egyre kedveltebb kutatási alany, a xenomorpok látásának kutatásában. Marmagassága úgy 160 cm, emberre nem igazán jelent fenyegetést.




Strider

Strider

Ember számára egy mutáns szúnyogra hasonlít. Életmódjában hasonlít is rá, de megjegyzendő, hogy vére savas. Áldozatát, lábaival és szájszervével átdöfi és mozgás képtelenné teszi, majd kiszívja testnedveit.




Worm

Worm


Nem egy barátságos giliszta. A felnőtt egyedek óriásiak, egyben képesek egy embert elnyelni. De csak laza talajban érzik jól magukat.




Chameleon
Chameleon

Vagyis kaméleon. Esti állat, nappal összehúzódik, és bízik benne, hogy színváltó képessége elrejti. (mi roppant gyors) Gorilla kaméleon keverékként lehet a legkönnyebben leírni a lényt. Támadóját képes meglepni, hisz hatalmas ugrásra képes.




Buhlagh

Buhlagh

Jó három méteres izomtömeg. Távolról az agancsok miatt növényevőnek néz ki, de valójában ragadozó. Magányosan vagy párban él.




Vakond

Vakond

Egyesek szerint kihalt a faj, mások szerint nem. Egy biztos: nagy földalatti élőlény (volt). Hatalmas stabil alagutakat építettek ki maguknak, melyek egy részét az idegen fészkek, vagy a bányászok vettek birtokukba. Nem tudjuk mivel táplálkozik/táplálkozhatott, valószínűleg minden evő (volt).

Egyes bányászok megmernek esküdni rá, hogy a járatokban a lény földöntúli hangját halják… ez ad okot, arra, hogy még nem halt ki.



Pöfeteg
Pöfeteg

Ez egy amolyan behatározhatatlan élőlény, félúton van az állat és növény közt. Ha valami megközelíti zöldszínű mérgező gázt „lehel ki” magából. Gyökérzetével tápanyagokat szív fel. Míg a szirmai közé tévedő repülő állatokat elnnyeli.




Bajszos szalamandra

Bajszos szalamandra

A legnagyobb faja úgy 40 cm hosszúra nőhet meg. A bolygó kistermetű lényeivel táplálkozik. Vízben úgy, mint a savas folyadékokban is életképes, hisz a bolygón sok savas tó van. A lábán lévő kis korongoknak hála tükörsima felületen is képes mászni akár fejjel lefelé is.




Húspoloska

Húspoloska



Egy tenyérnyi puhatestű röpképes ízeltlábú. Sok féle szerves anyagot képes elfogyasztani. Húsa ehető, hasonló, mint a rák.




Kristály rák

Kristály rák

Legnagyobb faja egy méter hosszúra megnő és hajlamos nagyobb lényeket megtámadni. Vízben és vizes barlangokban él. Mindenféle szerves tápanyagot elfogyaszt.





Csőrös tobzoska

Csőrös tobzoska

Vész esetén összegömbölyödik mivel a legtöbb ragadozó és Alien nem tud mit kezdeni így vele. Alig éri el az 1.5m testhosszt. Kis termetű állatokkal táplálkozik, csőre a vázas állatkák összetörésére való. Roppant békés lény, támadás helyet menekül, vagy összegömbölyödik.



Advertisement