AvP:War FRPG Wiki
Advertisement


Ez a bolygó kódnevén Lv-1185, az emberi neve pedig Santion. U.U.P. szektor peremén található kis sivatagos bolygón nincsenek jelentős nyersanyagok, sem elégséges víz még mezőgazdasághoz sem. Bár terraformálni élő bolygót már szigorúan tilos.

Levegő ammóniával telített, így ember képtelen belélegezni. Megfullad.

Ellenben a bolygó körül található egy kutató és katonai űrállomás. Egyrészt az UPP szektor káros tevékenysége miatt, védeni a bolygót. Védeni, mivel egy értelmes létforma lakja. Régi huszonegyedik századi tudományos fantasztikum filmekben látható kis szürke lényekhez hasonlóak. Bár ők nem olyan intelligensek.

Bolygó nagy része sivatag. A nedvesebb területeken fordulnak csak elő sűrűbben vörös színű fűfélék és bozótosok.



Sárga törpék
Sárgatörpék

Egy humanoid 100-130 cm magas lények. Bőrszínük rendszerint sárga. Bár pár törzs barnás színű. Megjelenésük hasonló az emberéhez úgy, mint nemi jellegeik. Orruk nincs. Az arcban vágásszerűen helyezkedik el a két orrnyílás. Minden evők, vadászattal és gyűjtögetéssel szerzik be az élelmüket. Élettartamuk úgy 70 év lehet átlagban.

Társadalmaik a földi afrikai bennszülöttek törzseihez hasonlóak. A nőstények gyűjtögetnek, nevelik az utódokat. A hímek pedig vadásznak.

Vagyis társadalmuk a hímekre épül. Hímek arcán függőleges tetoválás található. Törzsenként eltérő színű lehet. Az állra tetovált vízszintes vonal az első ölést jelképezi. Mely lehet ellenség, vagy levadászott vad. Homlokon fekvő vízszintes tetoválás az első nemzést (született gyermek) jelenti. Száj fölötti vízszintes pedig azt, hogy azaz egyén a törzsfő.

Törzsenként változik, hogy is állnak hozzá az emberekhez. Igazából egy-két példányt leszámítva soha nem láttak embert.

Vannak nomád törzsek, vannak letelepedett törzsek. A nedvesebb helyeken élőknél primitív mezőgazdaság is megfigyelhető. Barlangokban, sátrakban és

Sárgatörpék2

primitív kunyhókban élnek.

Csontból, ágából és pattintott kövekből készül a legtöbb fegyverük. Egyes törzsek képesek íjakat készíteni. Míg ennél is kevesebb képes fémeket olvasztani és önteni. Bár késeknél és tőröknél nagyobb fém fegyvert még nem láttak a kutatók eme fajnál.


Kutyaszerű állatokat vadászatra, házőrzésre, vagy kártevő fogásra tartanak a bennszülöttek. Egy tacskónál nem nőnek nagyobbra.

Pusztai futó




Pusztai futó egy pulyka méretű hüllőszerű állat. Tojásokkal szaporodik melyek a költőpár bőszen véd. Mivel bolygójuk roppant zord, így minden táplálékforrást kiaknáznak. Képesek kisebb legyengült állatot is megtámadni.




Vörös setenő leginkább egy macska féléhez minden tekintetben hasonló ragadozó. A leopárdokhoz lehetne hasonlítani. A vegetációval borítottabb területeken honos, bár pár példány a sivatagokban is szerencsét próbál. Lapockái fölött egy keményebb szarú réteg található. A fején pár kisebb szarvszerű képződmény pedig egymás elleni rivalizációnál fontos.




Santilop

Santilop a bolygón honos egyik leggyakoribb növényevő. Számtalan alfajtája létezik. Karmai és szarva a gumók kikaparásában segítenek. Szaglása kifinomult, bár hallása hagy maga után kivetni valót. Elevenszülő és szoptatással táplálja kicsinyét. Kisebb nagyobb csordákban él. Veszély esetén menekülőre fogja.




A bolygón jelentős idegen fertőzés sosem alakult ki. Pár hajó, ami illegálisan
Sárgatörpék3

Fiatal bennszülött egy lezuhant emberi hajót vizsgálja át, majd egy üres idegen tojást…

leszállt azok alaposan megjárták. Gyarmatügyisek alaposan ellátták a bajukat. Ám, időnként mégis bejutott egy-két idegen a bolygóra. Bolygó kopárságának hála komolyabb fészkeket nem tudtak kialakítani, így ezeket hamar kiirtották.

Kutatók nagyfelbontású teleobjektíveken keresztül tanulmányozzák a fiatal civilizáció hajnalán lévő fajt. Szintetikus állatokat szoktak közelebbi megfigyelésre használni, bár ez hordoz magában némi veszélyt.





Csatolmányforrások:



http://rpowell77.deviantart.com/art/Alien-Turkey-261794733?q=boost%3Apopular%20alien&qo=947

Advertisement