AvP:War FRPG Wiki
Advertisement

Független gondolkodású emberek csoportja, akik nagyon nem értenek egyet az emberiség jövőjével és filozófiájával. Rossz szemmel nézik, ahogy bolygót bolygó után zsákmányolnak ki, mert az emberiség megteheti és ebben senki sem gátolja őket, ráadásul néha egész fajokat irtanak ki, hogy a telepeseknek biztonságos legyen a gyarmatizált bolygón. A csoport igazi neve nem ismert, a tagok titokban tevékenykednek, számos ember a Weyland-Yutani berkein belül ügyködik. Feltehetően más cégekbe is be vannak épülve, úgymint kormányokba, a CMC-be, vagy magába az ICC-be.


Machiko Noguchi androidja, Attila is eme szervezettől származik. Machiko kért egy androidot a WY-től. A cégen belüli X-ek tudtak Machiko múltjáról így speciális androidot kapott végül a nő. Ennek is köszönhető Blior speciális helyzete, ami az emberek és predatorok közti viszonyt illeti. Még felvetül Ripley és Hicks helyzete is. Ripley visszatérte emberhez szinte tökéletesen hasonuló androidként, aki maréknyi emberrel elrabolta az anyakirálynőt. Később pedig rálel Ryushi kiszáradt óceánjának közepén Hicksre, kinek utolsó emléke, hogy a WY-t legyőzték Acheronon. Mind ketten ugyan olyan androidok, mint Bishop Fiorinán, mikor Ripleyért ment… Felvett bizonyos kérdéseket.

Advertisement